A globális politikai térkép újrarajzolása
A szélsőséges lépések a nemzetközi konzervatív összefogás erősödéséhez vezettek.
A szélsőséges lépések a nemzetközi konzervatív összefogás erősödéséhez vezettek.
Választási győzelem ide vagy oda, a hallgatási pénzek ügyében a döntéshozók hajthatatlanok maradtak.
Örömmel hallom, hogy újévi beszédében végre ugyanazt követeli, amit én.
Az ukrán elnök szerint a posztra egy „erős jelölt” kerül.
Az igazán nagy embereknek nem derogál a fizikai munka.
Miheil Kavelashvili vasárnap esküdött fel Grúzia elnökévé, miután a kormány befagyasztotta az európai uniós pályázati tárgyalásokat.
Átszabta az USA politikai térképét Donald Trump. A Republikánus Párt ma sokszínűbb, mint valaha, a protestáns keresztényektől a latinó és fekete munkásosztályig bővült a konzervatív tábor. Társadalmi körképünk a változó Egyesült Államokról.
Petr Pavel cseh elnök büszkén osztotta meg, hogy karácsonyi ajándékként frontvonalbeli sertéshúskonzervet kapott az ukrán katonáktól
Alekszandr Djukov elnök reménykedik, a tények mást mondanak.
A köztársasági elnök, megtörve a hagyományt, ezúttal nem újévkor, hanem – mint fogalmazott – a karácsony meghitt örömében mondta el a nemzetnek szóló üzenetét.
A miniszterelnök X-oldalán jelezte: nem ülnek fel a provokációnak és egyértelművé tette a helyzetet.
Be se iktatták még, de ő határozza meg az agendát.
A tervek szerint az átmeneti kormányt 2025. március 1-jéig vezeti az új vezető.
A mindenkori köztársasági elnök a magyarság egészét és egységét képviseli.
Elon Muskot még a kisfia is elkísérte a találkozóra.
A szír diktátor londoni születésű felesége imádta a luxust és úgy tűnik, nem kell erről lemondania moszkvai száműzetése során.
Az új zászló zöld-fehér-fekete, középen három vörös csillaggal.
Elképesztő luxussal találkoztak az Aszad palotáját kifosztó felkelők.
A Boszniai Szerb Köztársaság elnökét akut hasi fájdalom miatt vasárnap délután Belgrádban kórházba szállították, és műtét vár rá.